Az MMA Művészetelméleti Tagozata nevében Jánosi Zoltán akadémikus köszöntötte a 68. Keddi Kaleidoszkóp műhelybeszélgetés résztvevőit április 14-én. A Magyar Rádió száz éve, 1925. december 1-jével kezdte meg rendszeres adását. Ehhez kapcsolódva a tagozat – Gróh Gáspár akadémikus javaslata nyomán – úgy döntött, a keddi műhelybeszélgetések keretében áttekintik a Rádió történetét.
Ezen alkalommal Németh László és a Magyar Rádió címmel hangzottak el gondolatok Ekler Andrea József Attila-díjas irodalomtörténész és Gróh Gáspár irodalomtörténész, az MMA levelező tagjának előadásában. A következő alkalommal – jelentette be Jánosi Zoltán – „a Magyar Rádió súlyos korszakát, az 1945 és 1948 közötti időszakot” tárgyalják Márkus Béla irodalomtörténész, az MMA rendes tagjának részvételével.
„Úgy gondoltam, Németh Lászlónak a Magyar Rádiónál töltött egy éve érdekes, de nem túl fontos szakasza az író életpályájának” – kezdte Gróh Gáspár. „De kiderült, a szűk egy év rendkívül izgalmas, és megjelenik benne az írói életút, illetve életmű majdnem minden fontos szellemi tartalma és üzenete.”
Az előadók a vizsgálódás középpontjába azt állították: miként jelenik meg egy adott pillanatban egyfajta (Németh László-i) gondolkodásmód, egy konkrét célra fókuszálva. Németh László 1934 áprilisában került a Magyar Rádió irodalmi osztályának élére, és 1935. április 7-én küldte el lemondólevelét. Kozma Miklós 1925-től a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. elnöke volt, a lemondás idején, 1935. március 4-től már belügyminiszter. Ő volt a támasza Németh Lászlónak a Rádiónál, s ez magyarázza, hogy amikor Kozma személyében megszűnt a támogató háttér, lemondott.
Az a vonal azonban, amelyet Németh képviselt, lemondása után sem szűnt meg. Utóda, Cs. Szabó László sokkal „ütésállóbb” személyiség volt Németh Lászlónál. Tíz éven át, egészen 1944. március 19-ig, a német megszállásig a helyén maradt.
Az 1935. április 7-i időpont azért is érdekes, mert április 12-én került sor a szellemi és művészeti élet jeles személyiségeinek nevezetes találkozójára Gömbös Gyula miniszterelnökkel. Ebből „mérhetetlenül hosszú és sok gyalázkodó rágalommal gazdagított történet született a szélsőbaloldali üdvtanban”. A hatalommal való kiegyezést, a népiek behódolását és egyéb hangzatos vádakat vetettek a meghívást elfogadók szemére évtizedeken át, „és ez a vádaskodás talán örökre így marad”. Gróh Gáspár emlékeztetett: Illyés Gyula is panaszolta: hiába mondta el, mi történt valójában, és számolt be Móricz Zsigmond is a találkozón elhangzottakról, az elmarasztaló vádakat „ugyanazok újra és újra megismétlik”. Mintha azóta sem óhajtanának tudomást venni arról, hogy a találkozó nem úgy történt, mint ahogyan ők előadják. Ez a háttérfestés jelzi, milyen világ volt az, amelyben Németh László vállalta a Rádió irodalmi osztályának vezetését.
Németh nem üres térbe érkezett, a Rádió addig is igen magas színvonalú szellemi táplálékot nyújtott a hallgatóknak, bár a Németh László-i igényeket korántsem elégítette ki. Elődje Szőts Ernő volt, akiről igen elismerő kritikák szólnak. Ő nevezhető az első programteremtő személyiségnek a Rádió irodalmi osztályának élén. Miután 1932 decemberében elhunyt, Somogyváry Gyula átmeneti időszaka után Kozma Miklós Németh Lászlót hívta meg utódjául.
Gróh Gáspár szélesre tárva vázolta fel azt a társadalompolitikai hátteret és környezetet, amelyben Németh László megkezdte működését. Gömbös Gyula reformprogramjával mozgásba hozta a magyar értelmiséget. Németh Lászlónak sorozatban jelentek meg olyan írásai, amelyek a reformmal, a reform lehetőségeivel foglalkoztak; a reform kulcsfogalommá vált nála.
Németh László saját elmondása szerint annak köszönhette meghívását, hogy Kozma Miklós olvasta Sznobok és parasztok című rendkívül fontos írását. Ebben fölvázolta a magyar szellemi életben jelentkező két, meglehetősen torz pólust. Ez a torzítás a Szabó Dezső-i látásmód értelmében karikatúra-torzítás, a mélyebb igazságot kifejező torzítás. Ebben Németh azt írja le, hogy a magyar szellemi életben megmutatkozik az angol gyarmatosítók mentalitásához hasonlítható sznob magatartás. Olyan emberek kultúrája, akik otthonosan mozognak Londonban és Párizsban, de soha nem jutnak el Debrecenbe vagy Kecskemétre. A másik oldalon lennének a parasztok. Németh – látszólag durva – kritikájának a lényege az, hogy magyarságukat beszűkült módon élik meg, fogalmuk sincs a Magyarországon kívüli életről, tájékozatlanság határozza meg életüket. A magyar jövőt, a magyar sorskérdéseket illetően ez a fajta tudatlanság éppen olyan tehertétel, mint a sznobok idegensége. Ahhoz, hogy valami történjen, a két pólus összekötésére van szükség.
Németh László ezt tekintette rádiós működése során is igazi küldetésének. Ne csak híd legyen a két pólus között, hanem összekapcsolja, szellemi téren az egységesség felé irányítsa a társadalom két részét. „Alkalmasnak érezte magát erre, és alkalmas is volt” – állapította meg Gróh Gáspár. Ez volt az a gondolat, amely alapján Kozma Miklós Németh meghívása mellett döntött.
Ekler Andrea mély elemzését adta a Németh László-i gondolkodásmódnak, a Sznobok és parasztok alapján kibontakozó őstehetségvitának, amely során az író barátságba került Móricz Zsigmonddal. A sznobok műveltségével kapcsolatban Ekler megállapította: „Önmagában a nyugati, magasnak nevezett kultúrára figyelés pozitív szellemi magatartás, de ezt az értéket hogyan lehet a nemzet javára fordítani?” A másik oldalon ott vannak a társadalmi mélyből érkező őstehetségek, „akik tágabb kitekintés nélkül önmagukban forrják magukat, és mennyivel többet tudnának használni a nemzetnek, ha magasabb műveltségre tennének szert”. A két oldal találkozása a magyar jövő szempontjából rendkívül fontosnak tűnt.
Később erre a gondolatra „ráhúzták” a népi-urbánus vitát, mint Ekler fogalmazott: félremagyarázva az eredeti Németh László-i gondolatokat. Ezen a ponton idézte Németh kultúrafogalmát: „A kultúra nem ismerethalmaz, amelyet zsákolnak, s tengelyen vagy hajón átszállítanak a szomszéd országba. A kultúra egy nagy néptest életében kialakult szellemi és erkölcsi szokásjog: ízlés, etikett, gondolkozásmód, amelyben éppolyan otthonosan kell éreznünk magunkat, mint a bőrünkben.”
Ez a megállapítás rávilágít Németh Lászlónak A Magyar Rádió feladatai című jelentős írására, amelyet később átdolgozott, és 1940-ben Ha én miniszter lennék címmel jelentetett meg, máig korszerű gondolatokat hordozva. 1934-ben írta a Rádió és népművelés című esszéjét. Ezekben visszatér említett kultúrafogalma. „A magyar szellemi erők organizátora” kívánt lenni, mint Osvát Ernőhöz intézett egyik korábbi levelében írta.
A Magyar Rádió feladataiban tételszerűen sorolja fel a legfontosabbakat: „A határon túli magyarság és a társadalmi határok szétszaggatottságával szemben a tudománnyal és a művészettel egy összetett, sokszínű egységért” sokat tehet a Rádió. Mint írja: „a legnagyobb magyar folyóirat”. Sokféle nehézséggel kell ugyanakkor megküzdenie a Rádiónak – folytatja Németh László. – Semlegesnek kell lennie pártoktól, irodalmi köröktől, tudományos kérdésekben, de nem lehet semleges az állásfoglalásoktól, nem lehet száműzni a problémát a témákból, a morált, a kiállást az előadók részéről – említette Ekler Andrea, kitérve a tanulmány további címszavaira: nyelvápolás, hagyomány és öntudat, nemzeti önismeret.
Az előadók rendkívüli szellemi igényességgel az egész korszak politikai, társadalmi, kulturális és szellemi viszonyaira kitekintve, a szellemtörténeti megközelítés mélységével értekeztek Németh László rádiós működéséről, hangsúlyozva, hogy az író rádiós tevékenysége az ő egész életprogramjával értelmezhető, és a Rádiót ennek az életprogramnak a megvalósítására kívánta felhasználni. Hogy egy év után mégis megvált a Rádiótól, részben a Tanú és a Válasz körüli elfoglaltságai magyarázzák; ehhez járult hozzá, hogy nem adta fel iskolaorvosi hivatását, és a személyét, a nézeteit ért támadásokkal együtt fizikailag sem bírta a megterhelést.
A két előadó széles gondolati kitekintése – minden erőltetett áthallást nélkülözve – máig ható tanulságokkal szolgálhat egykori és mai életünk mélyebb megértése szempontjából.
Elmer István
