Szerdi Szilárdnak, a Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet lelkipásztorának áhítata a MEÖT 2026 áprilisi hírlevelében
„Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangéliumot, melyet hirdettem nektek, melyet be is vettetek, melyben állotok is, amely által üdvözültök is, ha megtartjátok, aminémű beszéddel hirdettem nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké.” (1Kor 15,1-2)
Hosszú ideje foglalkoztat az öröm kérdése. Volt egy hosszabb beszélgetésem, amelyben felmerült, mi hiányzik az életemből, és amikor számot vetettem az elmúlt időszakkal és a jelenemmel, fájóan ütött meg a felismerés: az öröm hiányzik. Természetesen hálával telten gondolok arra a rengeteg áldásra, amellyel Jézus körülvett, mégis ott van az a megmagyarázhatatlan hiányérzet: hol az igazi öröm? Tapasztalataim szerint ezt a szükséget nem képesek betölteni a „szokványos” dolgok. Erős kapcsolatok, közös élmények, finom ételek ízei, egy Istent felemelő ének vagy zenemű mind-mind nagyszerű hatással vannak a kedélyállapotunkra, de az igazi öröm csak nagyon ritkán szorongatja meg a szívünket.
Ezeken elmélkedve ötlött fel bennem az evangélium jelentése: örömhír. A Szentírás viszonylag kevés fogalmat definiál, az evangéliumot például Pál szavaival írja le a korinthusiaknak, akik befogadták, sőt benne állnak, és általa üdvözülnek is, ha megtartják. Hívő életünk alapját az örömhírnek kell képeznie. Annyi minden próbál manapság alapul szolgálni az életünknek – egzisztencia, kapcsolatok, sőt néha még gyülekezetek is –, de csak addig bizonyulnak tartósnak, amíg a vihar meg nem próbálja, és el nem mossa az alappal együtt a házat is. A megfelelő biztonsághoz sziklaszilárd, viharálló alapra van szükség. Ez számunkra az evangélium, tehát érdemes vele foglalkozni.
„Mert azt adtam előtökbe főképpen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint; és hogy eltemettetett.” (1Kor 15,3-4a)
A halál és a temetés szomorú, fájdalmas volta miatt a legtöbb kultúrában kerülendő téma. Sokan úgy gondolják, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is. Pedig nem csupán egy fájdalmas tény, hanem erőteljes tanítómester is lehet számunkra. Egyértelmű, hogy aminek van kezdete, annak vége is van. A Biblia szerint elvégzett dolog, hogy az emberek meghalnak, azután következik az ítélet. Életünk nem véletlenszerűen változó, egyszer csak elmúló létezés, hanem adott pontból indul, és egy világos, általunk választott cél felé halad. Bármennyire is szokatlan mai ingergazdag világunkban, valójában csak a menny és a pokol között választhatunk. Bár időszámításunkat is Jézus vélt születési idejétől számoljuk, számunkra mégis Urunk halála és temetése, pontosabban annak részünkre elérhető eredményei a legjelentősebbek. Meghalt a mi bűneinkért, engedelmeskedve az Atyának, és vére által engesztelést szerzett. Néhány egyszerű szó, mégis milyen fontos üzenetet hordoz személyesen nekünk: szabad lehetek, és békességben élhetek Istennel, Jézusnak köszönhetően. Ezt megértve és megélve tartós és mély öröm szabadulhat fel bennünk.
„… és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint.” (1Kor 15,4b)
A zsidókhoz írt levél ezt írja:
„Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának.” (Zsid 2,14-15.)
Isten igéje újra és újra lenyűgöz pontos üzeneteivel. Félelmeink közül az egyik legerősebb a haláltól való félelem. Jóformán bármennyit képesek vagyunk elkölteni, hogy életünk idejét akár csak egy kevéssel is meghosszabbítsuk, pontosabban azért, hogy halálunk idejét elodázzuk. Bár élni akarunk, mégsem értékeljük igazán az életet. Jézus feltámadása mindkét problémánkra megoldást jelent. A halál felett aratott győzelmét megosztja minden benne hívővel: örök életünk van benne és vele. Éppen ezért a földön eltöltött időnk minden egyes perce új értelmet nyer az örökkévalóság fényében.
„És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettőnek; azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak; azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak; legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nekem is megjelent.” (1Kor 15,5-8.)
Örömhírünk talán legizgalmasabb része, hogy ez nem csupán múltbeli tény, hanem a jelenben is átélhető valóság. Pál beszámol arról a rengeteg emberről, akik Jézus feltámadása után találkoztak vele, és arról is, milyen kiváltság, hogy ő maga is találkozhatott vele. Mögötte egy céltévesztett élettel személyes kapcsolatba került azzal az Úrral, akit addig üldözött: aki nemcsak megbocsátott neki, hanem komoly szolgálatot is rábízott. És még nagyobb öröm, hogy nem állt meg Pálnál. Számunkra is elérhető a Jézussal való személyes találkozás csodája. Megbocsát, eltörli vétkeinket, és életcélt adva vezet minket az öröklét felé. Sőt végigkísér minket az utunkon. Ha valami, akkor ez megérdemli a szűnni nem tudó hálánkat és tiszteletünket, és valódi, tartós örömre buzdít.