Az elmúlt napokban egy olyan eseményen vehettem részt, amely mély elmélkedésre késztetett. Egy emlékmű avatáson voltam a Farkasréti temetőben, amely a meg nem született gyermekeknek állít emléket. Elgondolkodtató volt, hogy ez nem csupán egy sablonos, állami vagy egyházi támogatással megvalósított esemény, amelyet megrendezés után kipipálhatunk — az avatás valóban mély érzéseket keltett a résztvevőkben. Az arra járók, más céllal odaérkező emberek is megálltak. Némelyek láthatóan megrendültek, ahogy én is, hallva a beszédeket.
Nem mehetünk el szívtelenül a száraz statisztikai adat mellett: évente 20 000 gyermek nem születik meg, bár megfogant. Az élet megtartására, gyógyítására hivatott egészségügyi dolgozóknak szörnyű dologban kell közreműködniük.
Eszembe jutott egy igevers a Bibliából, amelyben Isten mondja: „Kerestem közöttük valakit, aki pótolta volna a falat, odaállna a réshez színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam.” Ez Ezékiel próféta könyvének 22. részéből, a 30. vers.
A második világháború után Magyarország lakossága közel 9 millió főből állt. Egyiptomban ekkor 20 millió ember élt. Ma az országban alig vagyunk többen, mint akkor. Egyiptomban pedig 100 millió ember él. Hol vannak a magyarjaink? Miért nem születhettek meg? Miért érzik sokan az édesanyák és édesapák évtizedek óta, hogy nincs létjogosultsága az Isten számukra adott ajándéknak, a gyermeknek? Tudom, hogy vannak, akik vállalják örömmel, de most azokra gondolok, akik nem.
Miért nincs felvilágosítás? Miért evolúciót tanítanak az iskolákban és nem a teremtéstörténetet, amely miatt az embert csupán ösztönlénynek hiszik, és ezért nem tekintik felelősnek tetteiért? Nincs, aki a réshez állna. Felelőtlen percek miatt a meglévő gyermekek gyermekei, unokák sem születhettek meg. Lehetnénk már 40 millióan. Közel 6 millió abortuszt nincs mivel megmagyaráznunk…
A Magyar Keresztyén Misszió Alapítvány 30 éve, a Kilátás az Életről Egyesület 25 éve vívja a harcot az életekért. Önkéntes munkatársaik igyekeznek felvilágosítani az édesanyákat a kórházak folyosóin is, hogy az élet megtartása mellett döntsenek. Néma mementóként 16 kórházban helyeztek el emléktáblát a meg nem születettek emlékére, két emlékmű pedig temetőkben emlékeztet. Jobb lenne nem emlékezni, hanem csengő gyermekdalokat hallgatni.
Az önkéntesek évtizedes szolgálata nyomán 120 gyermek biztosan megszületett, szemben a naponta mintegy 100 gyermek elvesztésével. Vajon mit szól ehhez Isten?
Egyszer mindenkinek számot kell adnia, nekem is. Ma még tehetünk valamit, ma még menthetünk életeket. Tegyük meg, ami rajtunk múlik. Beszélgessünk a válságterhességbe került édesanyákkal, mutassunk az élet felé, mi keresztények. Hol vagytok, testvérek?