Tavaly ünnepeltük szövetségünk megalakulásának 20. évfordulóját, idén pedig újabb két évtizedes jubileumot. Ha nem is napra pontosan, de körülbelül húsz évvel ezelőtt, 2005. október 30-án adta át először a Prúsz a Rát Mátyás-díjat a budapesti Kongresszusi Központban rendezett Protestáns Gálán. Az első életműdíjat Visky András író, költő és dramaturg vehette át, aki azóta Kossuth-díjat is kapott. (Egyébiránt nem ő az egyetlen Rát Mátyás-díjas, aki később magas állami kitüntetésben is részesült…)
E mostani, jubileumi 20. alkalommal azonban nem egyvalaki, hanem egy kollektíva részesült a Rát Mátyás-díjban: a miskolci székhelyű Európa Rádió.
T. Pintér Károly, alelnök, PRÚSZ








A díj átvételét követően Kovács Zoltán református lelkész, az Európa Rádió programigazgatója szólt a megjelentekhez
Minden túlzás nélkül, fontos mérföldkövet jelöl a mi életünkben ez a rangos és felemelő díjátadó ünnepség. Amikor a 20 éves jubileumi évünket terveztük, álmodni sem mertük, hogy ilyen megtiszteltetésben lehet majd részünk, éppen a reformáció havában.
A legnagyobb elismerés a hétköznapokban, ha egy hallgató minket választ. De most ünnep van, és zavarban vagyok, mert azt megszoktuk, hogy adjunk, hiszen „adást” készítünk, „adásunk” van – most viszont mi kapunk. Nemcsak a díjat, hanem az azzal együtt járó feltöltődést és megerősítést. Ezért úgy fogadjuk, mint visszajelzést Istentől, hogy bár vidéki rádió vagyunk, de nem a háta mögött!
A Rát Mátyás-díjat mi csak átvesszük, de kapni minden egykori és mostani kolléga kapja, aki az elmúlt két évtizedben interjút készített, hírt és magazint szerkesztett, vágott, adáslistát rakott össze, istentiszteletet közvetített vagy háttérmunkát végezett – Debrecenben, Fehérgyarmaton, Kisvárdán, Miskolcon, Nyíregyházán, Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen és Szegeden.
És nem feledkezhetünk meg határon túli partnereinkről sem, szerte a Kárpát-medencében: Kolozsvárott, Beregszászban, a Királyhágómelléken és Felvidéken, akik szintén hozzájárulnak a jelenleg naponta 34 órányi műsor gyártásához.
Három személyt muszáj név szerint is kiemelnem az alapítók közül, akik nélkül biztosan nem állhatnánk itt. Örülök, hogy itt áll velünk most Beély Katalin, aki nélkül egyáltalán nem lenne Európa Rádió.
És meg kell említenem Főtiszteletű Csomós József tiszáninneni és Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök urakat, akik nélkül pedig nem lenne református az Európa Rádió. Ők voltak azok két évtizeddel ezelőtt, akik a hitújító reformátorok lelkületével mertek valami egészen újat kezdeni, és missziói céllal, óriási ambícióval, bátran megvásároltak egy már működő rádiót és elkezdték építeni, fejleszteni.
A kezdeti magvetés mára lombos fává terebélyesedett: Észak- és Kelet Magyarországon jelentős lefedettséggel rendelkezünk, hat frekvenciát üzemeltetünk (hármat ezek közül vármegyeszékhelyeken).
Egyetlen pillanatig sem gondoljuk azonban, hogy készen vagyunk, mintha már pontosan tudnánk, hogyan kell rádiómissziót jól csinálni. Nincs a birtokunkban recept vagy kotta, és ez alázatban tart minket. Éppen ezért a következő 20 évben is szeretnénk éberen figyelni és elkötelezettek maradni, hogy önazonosságunkat megőrizzük a média világának sokféle kísértése között.
Nem keressük a feltűnést, nem akarunk harsányak, elsők lenni. Egyszerűen csak szeretnénk hitelesek maradni, kisugározni, hozzáférhetővé tenni hitünk értékeit. Ez a mi istentiszteletünk és közszolgálatunk egyszerre.
„EURÓPA Rádió” – ebben az örökölt nevünkben benne hordozzuk a világhoz való kapcsolódás feszültségét. Miközben Európa egyre tudatosabban vágja el évezredes kulturális és vallási gyökereit, és lázas útkeresésben van, mi útmutatók szeretnénk lenni – erre utal egyébként a csillag is a logónkban.
Európa Rádió – A református ÉRTÉKADÓ: Így teljes a név és a küldetés. Ezek vagyunk mi, ezt szeretnénk: Nemcsak informálni, hanem átformálni, inspirálni. Talán ez nem is olyan kevés.
Kollégáim nevében is köszönöm a figyelmet, és azt, hogy ilyen sokan ünnepelhetünk együtt!
Minden dicsőség – amelyből egy sugár, mint a reflektor fénye, ezen az estén ránk ragyogott – legyen és maradjon egyedül Istené! Ő áldjon meg mindnyájunkat hivatásunkban és szolgálatunkban!