Ha a Luther Kiadónál valaki bekukkanthat Boda Zsuzsa újságíró, könyvszerkesztő szobájába, igazi oázisba csöppen. Az ablakpárkányon legalább féltucat szobanövény burjánzik, a falakat sűrűn egymás mellé helyezve kötetborítók képei díszítik, az asztalon az aktuális feladatokhoz forrásanyagul szolgáló könyvek tornyosulnak. Klasszikus népművelő lélek, aki számára fontos az érték és a minőség – húsz év ismeretség konklúziója ez. Na de vajon már kislányként is erre készült?
„Amikor az első osztályt elvégeztem, onnantól csak iskolásat játszottam a barátnőimmel, és természetesen az esetek nagy többségében én voltam a tanító néni” – meséli. Fel sem merült benne, hogy más pályát választhatna; teljesen egyértelmű volt a számára, hogy a gimnázium elvégzése után a tanítóképző főiskolán folytatja a tanulmányait. Végül azonban úgy alakult, hogy a kötelező gyakorlatokon kívül soha egy percet nem töltött klasszikus tanítónői szerepben.
A diploma megszerzése után Angliába készült, hogy még jobban elsajátítsa a nyelvet, de akkor végül nem jött össze ez a lehetőség – közben viszont elkezdődött az aktuális tanév, és novemberben már nem lett volna szerencsés becsatlakoznia a közoktatás világába. Egy nyelviskolában helyezkedett el, felnőttekkel foglalkozott, de a legfiatalabb korosztályoktól sem szakadt el. Akkor már évek óta besegített gyülekezetében, a csömöri evangélikusoknál a vasárnapi gyerekbibliaköri alkalmak lebonyolításába; táboroztatott, karácsonyi műsorokat készített, színdarabokat írt.
Néhány év után úgy alakult, hogy a főállása is az egyházhoz kötötte: az akkor gyermek- és ifjúsági osztály néven működő szervezeti egységnél lett gyermekreferens. Ilyen minőségében került kapcsolatba először az Evangélikus Élettel, amikor átvette a hetilap gyerekrovatának szerkesztését.
2000-ben már egy alapítvány titkáraként ismerkedett meg T. Pintér Károllyal [a Prúsz egyik alapítója, jelenlegi alelnöke – a szerk.], aki időközben az újság főszerkesztője lett. Ő hívta el, hogy csatlakozzon az újjáformálódó szerkesztőséghez. Munkaszerződése szerint szerkesztőségi titkár lett, de a kislétszámú gárdára tekintettel hamar azon kapta magát, hogy különféle alkalmakról tudósít…
„Szépen, csöndben egyre több ilyen feladatot kaptam. Az írás mellett pedig beletanultam a szerkesztésbe is. Karcsi személyében nagyon jó mesterem volt, mellette, a gyakorlatban sajátítottam el mindent – hangsúlyozza. – Korábban soha nem éreztem azt, hogy a kiemelkedően jól fogalmazók közé tartoznék, de itt kiderült, mégiscsak kaptam ilyen talentumot, és van érzékem ehhez. Hálás vagyok a Jóistennek azért, hogy olyan interjúalanyaim lehettek, mint például Schelken Pálma újságíró [nevéhez fűződik gróf Zichy Jenő Ázsia-kutató, illetve Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád költők gyorsírásos hagyatékának megfejtése – a szerk.], a – többek között – Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Búza Barna szobrászművész, Széchenyi Zsigmond vadász özvegye, Hertelendy Margit vagy épp Matzon Ákos Munkácsy Mihály-díjas festőművész. Rengeteg olyan gyülekezeti taggal is beszélgethettem, akik a maguk területén végtelenül tehetségesek, értékesek, és a szolgálatuk tényleg felbecsülhetetlen. Nagy öröm, hogy többükkel barátokká is váltunk.”
2012-ben úgy érezte, váltásra van szüksége, és eljött az evangélikus sajtótól. Visszament tanítani, majd elvégezte a mesterképzést, és múzeumandragógus lett. [A múzeumandragógia a felnőttoktatás – andragógia – egyik speciális területe – a szerk.] Dolgozott a Magyar Nemzeti Múzeumban, korábban a Bélyegmúzeumban is, az utóbbi években pedig a Budapest Retro Élményközpontban szintén tartott tárlatvezetéseket. Szíve azonban visszahúzta… Idén hat éve, hogy újra a Luther Kiadó kötelékébe tartozik; fele-fele részben dolgozik az Evangélikus Információs Szolgálatnál, illetve a könyvrészlegnél.
Az első kötet, amelyre szerzőként került fel a neve, egy kézműves napló volt a teremtés hét napjáról; ezt még 2002-ben állította össze. Mostanáig több mint negyven kiadvány létrejöttében működött közre szerzőként vagy szerkesztőként; a legtöbb közülük a második vagy harmadik kiadásánál tart. Ezek között interjúkötetek, lelki útravalót kínáló könyvek, teológiai tartalmú publikációk, naptárak, sőt anekdotagyűjtemény is van.
Közben továbbra is ír az Evangélikus Életbe, szerkeszti a Népszerű teológia rovatot, bibliai totókat készít, és – újabban – podcasteket is vezet.
Másfél évtizedes sajtós múlttal a háta mögött két éve úgy döntött, elvégez egy újságíró-iskolát. „Szeretek pontot tenni a dolgok végére. Úgy éreztem, nekem ez azért egy hiányosságom. Azt gondolom, olyan nincsen, hogy valaki már teljesen kész. Sosem szégyen másoktól tanulni” – magyarázza, miért volt ez fontos a számára.
S hogy miként kapcsolódik a Prúszhoz? „Én voltam az egyetlen, akit Pintér Karcsi nem vitt el a szerkesztőségből az alakuló ülésre, mondván, valakinek vigyáznia kell a házra, és a telefonokat fölvenni” – emlékszik vissza tettetett nehezteléssel. Természetesen így is alapító tagnak számít [mindazokat ide sorolja a „történelem”, akik az első három évben csatlakoztak a szövetséghez – a szerk.], és kezdettől igen aktív volt. A kétezres évek második felében az Evangélikus Élet és a Prúsz több közös szervezésű médiaműhelyt is tartott, ezeknek rendre ő volt a háziasszonya. Ami miatt pedig még többek számára lehet ismerős a neve, az az, hogy Novotny Zoltán sportriporterrel, a Prúsz alapító elnökével ő készítette a Sport, rádió, hit című interjúkötetet.
„Az újságírás és a könyvszerkesztés számomra egyenrangú, mindkettőre büszke vagyok. Kegyelmi állapot, hogy bármelyikről legyen is szó, olyan témákon dolgozhatom, amelyek közel állnak hozzám, és amelyeknek az értékrendjével azonosulni tudok. Az egyházban otthon vagyok, és eszköz lehetek az Úristen kezében.”
Vitális Judit