Egyéb

Gólzápor Kunhegyesen

A Kunhegyesi Református Egyházközség április utolsó hétvégéjén egy sportrendezvénnyel csatlakozott az egységnapi programokhoz, meghívta a Református Lelkész Labdarúgó-válogatottat. A futballmeccs előtt Váradi László lelkipásztor mutatta be az 1848-ban birtokba vett kéttornyú, ötezer férőhelyes, kettős karzatú templomot, valamint a helyi gyülekezetet. A templomban a Nagykunsági Református Egyházmegye egyházmegyei főjegyzője, Szabó Konrád Sándor tartott áhítatot. Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt első leveléből vett Igével (1 Kor 9,24-27) készítette lelkünket a mérkőzésre. felhívta a figyelmet arra, hogy aki sportol, az erősebb a barátságban, a kitartásban, képes együttműködni. Két saját példát is említve hozzátette, hogy a sport segíti a szenvedés elfogadását is.

Az Ige szerint a sport sokszor megtanít szenvedni és küzdeni az életünkért. Keresztyén életünkben sokszor hiányzik belőlünk a magabiztosság. A sport ebben is segít, hogy soha ne adjuk fel. A magabiztosság kitartást jelent, amikor sportolunk, századjára is megpróbáljuk, bebizonyítjuk magunknak, milyen jó, hogy képesek vagyunk valamire a kábítószer vagy alkohol helyett. A sport boldogsághordozó hormont termel. Jusson eszünkbe ez, amikor úrvacsorára lehajtott fővel az Örülj, szívem kezdetű dicséretet énekeljük, és szinte gyászos hangulatban vonulunk az Úr asztalához! A sport formálja református Krisztus-képünket is. A katolikus kártyanaptáron fehér ruhában álló Jézus félrehajtott fejjel, szépen fésülve úgy néz ránk, mint egy tizenhat éves ipari tanuló. De nekünk nem ilyen Megváltónk van! Nincs leírva a Bibliában, de ha a zsidó hagyományokat vesszük figyelembe, akkor Jézus kitanulta az apja szakmáját. Mi volt József? Ács. Gerendákat emelt, mindent kézzel kellett megcsinálnia. Jézus tizenkét éves korától harmincéves koráig az apja mellett dolgozott. Mi olyan Megváltóra tekinthetünk, akinek volt ereje, aki törődött magával fizikailag is. Egymaga, Péter és Júdás nélkül kikergette a templomból az összes árust, pénzváltót, lévitát, akik nem puhány legények lehettek, hiszen egy erős állatot kellett lefogniuk áldozatbemutatáskor. Nekünk olyan Megváltónk van, akire nemcsak lelkileg, de fizikailag is felnézhetünk! Tehát a sportnak van helye, sőt kiemelt helye van a keresztyén ember életében! – összegezte Szabó Konrád Sándor.

Az erőnléttel a palástot futballmezre cserélő lelkészeknek sem volt gondja: a kunhegyesi sportpályát is megöntöző péntek délutáni eső után gólzáporos mérkőzést játszottak a Kunhegyesi Öregfiúk csapatával. Sütő Zsolt játékvezető sípjelére a kezdőrúgást Szabó Konrád Sándor végezte el. A lelkészválogatott menedzsere, Mácsodi Ferenc felhívására a felvidéki, tiszáninneni, tiszántúli, dunamelléki és dunántúli egyházkerület egyházközségeiből jelentkeztek református lelkészek a találkozóra. Hegedüs Béla szövetségi kapitány a következő tizenegy embert jelölte ki a kezdőcsapatba: Kiss Péter (Sárkeresztúr), Hella Ferenc (Nagykanizsa), Hranyó Mihály (Tornagörgő),  Hajdú Bálint Kadosa (DMRE Missziói Támogató Szolgálat), Bertók Dániel (Nagykanizsa), Kovács Tibor (Körösladány), Nagy Gábor (Pusztaszabolcs), Mike Martin (Hernádkak), Váradi László (Kunhegyes), Pecsuk Ottó (Budapest). Csereként lépett pályára Orosz Róbert (Tomor), Bertha Zoltán (Debrecen) és Feszty Zsolt (Kulcsod). A lelkészválogatott gólszerzői Hajdú Bálint Kadosa, valamint a tizenegyesből a lelkes szurkolótábor biztatását élvező Váradi László volt, míg Feszty Zsolt öngólt rúgott. A vendéglátó csapatban több fiatalabb játékos is helyet kapott: Varga Zoltán védett, Somogyi Tibor, Szívós Gyula és Tar Tibor egy-egy gólt szerzett, Gorós Zoltán, Faragó Zsolt, Juhász Roland és Kormán Péter is duplázott, és hasznos tagja volt a csapatnak Szabó György, Sós János, Varga Gábor, valamint Bíró Sándor is. A játéktudásban nagy volt különbség a két csapat között, a hazaiak értékesítették a helyzeteket, a lelkészcsapaton viszont nem látszott az összeszokottság.   

            A mérkőzés után a vendéglátó Siloám étteremben birkapörkölt-vacsora koronázta meg a csapatkovácsoló együttlétet.

Béres L. Attila, a lelkészválogatott sajtófőnöke