I. rész
Az egyén felmenőinél és az emberiség történetében egyformán végtelen a múlt, vagyis teljesen ismeretlen az idő kezdete. Ami sohasem lesz felderíthető.
Visszafelé haladva az időben, a mai ember az őseiről, a régebbi generációkról természetesen egyre kevesebbet tudhat. Érdekes gondolatkísérlet lehet az, hogy valaki, egy magyar ember manapság a saját tulajdonságai alapján a végtelen sok előde közül kiválaszt, elképzel, kigondol két felmenőt, egy 2000 évvel ezelőtt, és egy 1000 évvel ezelőtt élt embert.. A Jézus korabeli, és még inkább a Szent István király idejében elképzelt felmenő világa, egyénisége, életvitele a mai gondolkodás és ismeret szerint valóságos embernek is felfogható. A hozzájuk mért távolságot nem lehet évszázadokban, generációkban, a felmenők számában, küzdelemben, élni-akarásban kimérni, csak és kizárólag ezek együttesében. A Távolságban. És ennek a Távolságnak egyetlen mértékegysége van, a mindenkori ember. Általában az ember, aki élt-meghalt, és élt-meghalt az első megszólaló ősembertől napjainkig tartó folyamatos élniakarásban.
A régmúlttól napjainkig tartó időszakban van egy közismert, kritikus határvonal, és ez valószínűleg 33. április 3. – a ma alkalmazott naptár szerint. Jézus keresztre feszítésének napja.
A további gondolatmenetben fogadjuk el azt, hogy Jézus több volt, mint ember. Az őtőle mért Távolság kezdetére két példát lehet felhozni. Líbia közelében még a történelmi közelmúltban is az iszlám felfogás szerint „ha egy kisgyermek megbetegszik, a pásztorok fiatal bárányt ölnek le, s a gyermeket az állat meleg belső részébe rakják. Addig hagyják ott, amíg az állat ki nem hűl (…) Ezek az emberek ma is hiszik, hogy a frissen ölt állat testének melege átmegy a beteg tagjaiba és meggyógyítja őt”. A másik leírás szerint „minden izraelita családban le kellett ölni egy ártatlan bárányt, akit napokig maguknál tartottak, megszerette a család – érezniük kellett, hogy a bűnnek fájdalmas következménye van! A halál. Másnap délután a templomban ennek a báránynak vérét az áldozati oltár arany szarvaira kenték, majd az oltár fedelére hintették. A vér egyrészt az életerőt tartalmazza, másrészt, helyettesíti az embert.” Valószínűleg Jézus rendezte úgy, hogy az utolsó vacsoráján nem volt bárány, mert az akkori ritus szerinti szerepet ő vállalta. János evangéliuma szerint Jézus még az ünnep előtti napon halt meg – éppen abban az órában, amikor a páskabárányokat vágták a templomban –, és ezzel az egész emberiségre vállalt áldozattal tette véglegessé a kereszténység megalapítását.
Miért Krisztus kora? A vallást is figyelembe véve, de most alapvetően a történelmi tényeket vizsgálva az az időszak alaposan leírt kor. Latin, görög, arámi, arab és más nyelvű írásokra lehet támaszkodni. Elsődlegesen a Bibliára.
Az eddigiekből az is kiderült, hogy a világ központjában mindig egy bizonyos személyiség áll, ez esetben az olvasó, aki akarva-akaratlan önmagához viszonyítva képzeli el azt a két kitalált embert.
Az olvasót, korunk egyik különös egyéniségét visszavetítve az időben feltehető néhány kérdés az emberi történetből. Egy 2000 évvel ezelőtt élt, egyetlen távoli ősnek – gyermeknek, anyának, apának, nagyszülőnek – milyen ösztönei, milyen jellemvonásai voltak? Ez alapján hogyan élt? Hogyan nézhetett ki?
És az említett Szent István korról, közelebbről 1000. december 25-éről, első királyunk koronázási dátumáról szólva. Milyen tulajdonságokkal rendelkezett az akkor élt felmenő? Hogyan töltötte napjait? Milyen alkata volt, mennyiben hasonlított erre a mai utódjára?
El lehet gondolni azt a két felmenőt, méghozzá nem, életkor, érzelem, szellem, vallási gondolkodás szerint. Aztán, ha az olvasó elképzelte, megismerte, akár nevet is adhat neki.
II. rész
Alapvető különbség van a mai és régebben élt emberek között. Jézus és Szent István korában szinte mindenki együtt élt a közvetlen rokonaival az egész földön, így a szűkebb közösségben történt a nemzés, születés, élet, és a mai ember számára elképzelhetetlenül sok halál. Aminek egészen más volt a jelentősége a közösség számára, ugyanakkor az egyén is másképp viszonyult hozzá.
Akkor az emberek az élet közepén éltek. Egy családos nő naponta több órán keresztül őrölte a búzamagokat. Aszály, jégverés után az éhezés várható volt. Akkoriban mindenki aggódva nézte az eget. A háziállatok az ember közelségében éltek. Ha volt eleség, jól szaporodtak, akkor sok állatot lehetett leölni ennivalónak. Jól élt a család, a rokonság.
A régészeti feltárások és a korabeli leírások alapján sok mindent tudunk Szent István koráról.
Vegyünk egy példát, de egészen más dimenzióban. Akkor kezdett formát ölteni a magyarság a Kárpátmedencében, és 1920-ig kitöltötte ezt a földrajzi egységet. Más európai országokkal ellentétben nem zsarolt ki idegen népeket például Afrikában. A törökkori háborúk után rövid ideig gyarmati sorban élt a kevés számú megmaradt magyarság, de fokozatosan erőre kapott. Szinte érthetetlen, hogy a betelepített népek fokozatosan magyar tudatú országlakosokká, akkori szóhasználat szerint hungarussá váltak akkor is, ha közben megőrizték eredetüket, nemzetiségüket. Korunkra jellemző, hogy a törökkor után talpra álló magyarság gondolatvilága, életereje napjainkig fennmaradt, bárhol is éljenek a Földön. Hazánkban teljesen önállóan, a másik (esetenként gyarmattartó) országoktól a lehetőség szerint független, szuverén közösségként akarunk létezni. Az élni akarásunkat bizonyítja az, hogy a természetes, a fennmaradást biztosító férfi-nő nemiségen kívül az itt élő többség mást nem fogad el. A lényeg az, hogy manapság a Kárpát-medence közepén a kisebb országunkban élő emberek felmenői földrajzilag a legkülönbözőbb helyekről, és egészen különböző népek közül kerültek hazánkba. Tehát bárhol élhettek, bármilyen nyelven beszélhettek. Közülünk egyet kiválasztani – éppen Szent István idején élő – egyetlen ősnek „emberes” feladat. Megoldható.
III. rész
Ismételten váltva egy másik dimenzióra.
Esetünkben sokkal jelentősebb, korunkra jellemző tényező az, hogy az említett Távolságot egy merőben más módon is lehet definiálni. Ha az eddigiekben leírt, ma élő személy rögzíti önmagát, a teljes egyéniségét a számítógépen azért, hogy az alapján történjen az ősök „keresése” az interneten, azt a mesterséges intelligencia kiválóan segítheti, de felül is írhatja. Először is az egész élet folyamán elküldött információk alapján teljes és meggyőző profilt, mondjuk így: „avatart” tud készíteni a felhasználóról – tőle teljesen függetlenül –, majd a tudományos-történelmi ismeretek millióit felhasználva egy Krisztus-korabeli és Szent István idején élt egyedi személyt, egy felmenőt tud konstruálni. Amit a felhasználó vagy elfogad, vagy további kutatásra utasítja a gépet.
Az ősök, a múlt felől a jövőre nézve. Ha valaki az évszázadokkal, évezredekkel később élő embereknek el akarja küldeni „önmagát”, a valamilyen módon archivált egyéniségének jellemzőit, akkor azokat a mesterséges intelligencia alapból ellenőrzi, és szükség esetén korrigálja. Ezt egyszerűen el kell fogadni, nincs más lehetőség
Bár jelenleg a különböző memóriák használaton kívül is romlanak, tönkremennek, plusz a gépek is elavulnak, de biztosan konstruálni fognak olyan rendszert, amelye hosszasan megőrzi az információkat.
Még nem lehet tudni, hogy a mai emberek szellemisége hogyan marad fenn a későbbi, valóságos, de ismeretlen Távolságban. A régészetre gondolva a kifejlesztett, tartós memóriákban? Azokat a földbe ásva? Vagy az utódok, kizárólag az utódok számára fellelhető formában? Esetleg az egész Föld lakossága által elérhető memóriákban?
Bárhogyan is történjen, de amikor 12700 atombomba van a bolygón, akkor elképzelhető emberi Távolság az, hogy 1000, 2000 év múlva még élnek utódaink a Földön?
Magyarországon egy évezrede, de egészen napjainkig a vallás, a kereszténység képviselte az állandóságot. „Léteznek olyan régi templomok, amelyek falába kis nyílásokat – úgynevezett hagioscope-okat – vágtak, hogy a leprások és más kizárt személyek anélkül vehessenek részt a szentmisén, hogy beléptek volna a templomba.” Ezeken a nyílásokon, vagy egészen kis ablakokon keresztül az oltárra lehetett látni. Tudatosan vállalni kellene a múltunkat, másrészt a mai világban valahogy, bárhogyan megoldani azt, hogy ha csak részletekben is, a kis lelki-szellemi „ablakokon” keresztül előre tekinthessünk a távoli jövő oltáraira.
Összességében elgondolkodtató és igen szép dolog visszatekinteni a távolabbi múltba, de sokkal fontosabb az emberi Távolságot a messzi jövő irányába mérni. Akár templomosan is.
Farkas Balázs
