Egyéb

„Az utóbbi évtizedek legszebb karácsonyát varázsolta!”

A beszélgetőtársak Mosonmagyaróváron is egymásra találtak

A Protestáns Újságírók Szövetségének tagjai bíznak az emberi szó erejében. Ezért néhányan a szövetség tagjai közül az elmúlt hetekben – karácsony és újév környékén – az ország különböző pontjain idősotthonokban és segítő intézményekben önzetlen négyszemközti beszélgetéseket folytattak az otthonok lakóival.

Vizsy Ferenc újságírót, a PRÚSZ tagját több intézményben és idősotthonban szívesen fogadták „négyszemközti” beszélgetőtársnak Mosonmagyaróváron. Tőle idézzük a tapasztalatait és az élményeit.

„A Covid alatt és után is jószolgálati napokat töltöttem a mosonmagyaróvári idősotthonban, a fogyatékkal élőknél és a Hospice-házban. A mentális állapottól függően beszélgettünk vagy aktívan töltöttük el az időt, például kertészkedtünk, bütyköltünk. Nyugdíjas újságíróként a Facebook oldalamon többször írok olyan emberekről, akikre „nem süt a nap”. Nekik ez a portré azt jelenti, ők is „valakik”, hogy „nem éltek hiába”. A legtöbben azonban nem akarnak nyilvánosságot. Kiválónak tartom a PRÚSZ kezdeményezését, mert az ingerszegény, depresszív környezetben élőknek szüksége van ilyen beszélgetésekre… És nem csak ünnep idején… Ezek az emberek nem nyilvánosságra vágynak, sokkal inkább annak elkerülésével szeretnének olyan – az intézmények falain kívüli – emberi kapcsolatokat építeni, amelyek érdek és (családi) „muszáj” nélkül valók. Hogy ki, miként tudott kapcsolódni a PRÚSZ általam nagyra becsült kezdeményezéséhez, az elsősorban lelkiismereti kérdés, és én a magam részéről úgy is tekintem.”

Vizsy Ferenc egyik beszélgetőtársa a 102 éves Zimmerer Albinné Lisz Mária, akit a betegsége ágyhoz köti, de életvidám, beszélgetésre vágyó ember. A hit meghatározó az életében. Gyermekei, unokáim rendszeresen látogatják, de neki a mindennapi emberi kapcsolatok hiányoznak. Az utóbbi évtizedek legszebb karácsonyát varázsolta! – mondta  Vizsy Ferencnek. A beszélgetés részletei elolvashatók Vizsy Ferenc Facebook oldalán: https://www.facebook.com/vizsy.ferenc