„Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok; és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája! Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Márk 10,42–45)
Jézus tanítása a társadalom, a népek, a nemzetközi közösség számára is iránymutató megoldás.
Az ember egyszerre egyedi (individuum) és társas lény. Társas lény, hisz közösségi létbe, együttműködésre, partnerségre lett teremtve. Egyedi lény, értékessége mégsem csupán önmagában van, hanem a közösség számára felbecsülhetetlen és pótolhatatlan létében.
Ezért tehát minden közösségnek – a családtól egészen a nemzetközi közösségekig – fel kell ismernie tagjainak egyedi értékét, egyenrangúságát és egymásrautaltságát. Ahol ez nincs meg, ott a jogi egyenlőség is a kizsákmányolás működtetője.
Az egyéni szabadságjogokat és társadalmi előnyöket egyoldalúan élvező életvitelt a közösségért élő, a közösség iránti kötelességeket beteljesítő életvitellel kell tehát harmonizálni. Mert nincs élet a közösségen kívül.
Az ember szorosan a természethez tartozó lény, ezért a közösség számára való hasznosságát és eredményességét döntően meghatározza a természettel való szoros és dinamikus együttélése. A modern város és a természet együtt és egyszerre adja azt az életteret, amelyben a legjobban fejlődhet az egyén és a közösség.
Az egyes ember egyedisége mellett fel kell ismerni minden népközösség egyediségét, pótolhatatlanságát is, amit csak ott tud megélni teljesen, amelyik tájon azt kialakította.
Ha megakadályozzuk, hogy a népek megőrizzék és fenntartsák komplex, mindent magában foglaló kultúrájukat, akkor az egyes embereket megfosztjuk attól, hogy az életben valamikor is egységes világnézetük, életszemléletük, életvitelük, hagyományaik legyenek.
A kultúra egy társasjáték. Ha nem ismeri az egész népcsoport a játékszabályokat, és azt nem együtt játsszák, akkor az csak kisebb létszámmal és csak az élet szűk területén játszható. Így egy idő után már csak szabadidős hagyományőrzéssé válik.
A világ civilizációinak, kultúráinak színpada nem a másikat leigázó verseny tere, nem a telhetetlen birtoklásvágy kiélésének helye, nem a beteges hatalomvágy megvalósításának terepe. A kultúrák nem az egymás elleni harc miatt lettek olyan csodálatosak, hanem mert önmagukban teljesek. Ezért tudunk kimeríthetetlenül tanulni egymástól.
A nyelvek különös módon hordozzák saját kultúrájuk, életszemléletük teljességét, ezért a nyelvek sokszínűségének fenntartása az emberiség egészének érdeke.
Az élet és minden ember tisztelete a kereszténység és a humanizmus alapja is. Ezért csak ott beszélhetünk keresztény vagy humanista kiállásról, ahol minden ember egyenrangú értékességéért élnek, ahol a világ alapvető embertelensége ellen küzdenek. Ha valahol csupán az egyik vagy másik szövetéből kihasított vékony homlokpánttal büszkélkednek, az önmaguk megcsúfolása, sőt cinikus tagadása.
A közösség sosem válhat elsődlegesen a verseny terepévé, mert akkor a vadon törvényei uralkodnak el az állami és nemzetközi jogrendszerben.
Élhető élet csak a természetes és hosszú távon fenntartható javak biztosítására alapozódhat a fogyasztás lehetőségeinek végtelensége helyett.
A befektetésalapú gazdaságot a fogyasztás spirálja működteti.
A természetet, a környezetet, a légkört, az embereket csak akkor tudjuk megvédeni, ha a gazdaságot más alapokra helyezzük. Nincs olyan út, hogy minél gyorsabban és minél többet fogyasszunk, mégis megvédhetjük kincseinket.
Meg kell találnunk a túlzottan versenyre és kizsákmányolásra épülő gazdaság helyett a kölcsönösen egymást támogató és közösséget építő gazdaság útját. Csak az életalapú gazdaság lehet humanista. A mostani gyilkos módra megöli a gyengébbeket.
Sokan kérdezik ma, hogyan védekezhetünk a társadalmi és a gazdasági élet – a befektetők, a bankok, a multik, a média, a divatdiktálók – nagyjai ellen, akik egész kultúránkat tőlünk függetlenül akarják meghatározni. Csak az önálló gondolkodás, az összefogásra készség és a közösségben gondolkodás teremti meg az új út első lépéseit.
Világunk, ahogy ma működik, megszelídíthetetlen, örök vadállatnak mutatja magát, amelyben a gyámoltalanoknak, a gyengéknek, a szegényeknek sokszor reménytelen harcot kell folytatniuk a holnapért. Hogy megszelídíthető-e ez a vad? Nem tudjuk. De mindent meg kell tennünk, hogy megszelídítsük és más útra tereljük.
A vallások kezdete mindig ezzel kecsegtetett. Jézus Krisztus maga is egy új társadalmat, Isten országát hirdette ki. Mozgalma hamarosan a Római Birodalom határain túlra is kiterjedt.
A kereszténységnek azon az úton kell járnia, amely a szervezeti és rituális működés mellett sokkal erősebben a felismert krisztusi világ mozgalmának él, ahol a közösség élő hálózatának mindig friss ereje sugárzik a mindennapi tevékenységekben. Ma ehhez többet tanulhat a civil mozgalmaktól, mint saját magától.
A kereszténység mindig az Istennel való találkozásból élt. Csak azok a keresztények járulnak hozzá a világ életéhez tudatosan, akiket Isten megragadott magának, ezért a keresztény tömegek akkor tudnak majd a világ éltetői lenni, ha köztük az Isten által megragadottak lesznek többen.
VILÁGUNK MŰKÖDÉSE
A fogyasztói társadalom fő értékei – a pénz és a tárgyak – a kapcsolatok helyét foglalják el.
A pénz mint jel (és minden, aminek szimbóluma) az élet helyére nyomul.
A fogyasztói társadalom szükségszerű következménye fogyasztási kultúránk, és annak kikerülhetetlen velejárója a szennyezés.
A fogyasztói társadalom tartja fenn a világ elszegényedését kiváltó világgazdaságot.
A fogyasztási cikkek mennyiségének növekedése az adott kultúra fejlődésével ellentétes hatású, inkább akadályozza annak fennmaradását és sajátos fejlődését.
A versenyre épülő kapitalizmus és a humanizmus egymást kizáró tényezők: sosem lépnek frigyre.
A közösségi alapállást pedig megöli a gazdasági és kereskedelmi verseny, mert nem más, mint egy jogilag ratifikált kizsákmányolás.
Ahol a verseny a leghangsúlyosabb, ott nem lehet testvériesség és közösségi összetartozás.
A segélyezési rendszerek ezért hallgatólagosan elismerik és cinikusan fenntartják az igazságtalan elnyomást.
A szabadkereskedelmi egyezmények célja, hogy jogszerű legyen a kicsik legyőzése, akár megsemmisítése.
A globálissá váló gazdaság és kereskedelem éppen a sokszínű kultúra és változatos világ fennmaradása ellen hat (kortól, nemtől, etnikai vagy vallási hovatartozástól függetlenül ugyanazt eszi, hordja és vásárolja mindenki).
A verseny mindig az egyénről, csoportról szól a közösséggel szemben, ezért az óriási többség az egyre kisebb elitnek kiszolgáltatódik.
Óriási művészeti, tudományos és vallásos kultúránk ezért gyenge a világunkat működtető individuális és fogyasztási kultúrával szemben.
Demokráciában élnek a legtöbb országban, de annak résztvevőiként már nem dönthetnek a kiszolgáltatottság megszüntetéséről. A jogi egyenlőség így kiüresedett, nem biztosítja az egyenrangúságot.
A korszerű képviseleti demokráciában a gazdasági és politikai képviselők a mindennapokban elszakadnak saját képviselt közösségüktől, annak tagjaitól. Ennek szükségszerű következménye, hogy egyre kevesebb közöttük, aki példaképe, szellemi iránymutatója lehet saját képviselt közösségének.
Ezért nem várható a gazdasági, befektetői, pénzügyi és a politikai élet főszereplőitől a kiút megtalálása, de még keresése sem, mivel a status quo fenntartásában érdekeltek tudatosan vagy öntudatlanul.
A vallások, a hívő közösségek pedig többnyire elkülönülnek, egyre kevésbé kapcsolódnak össze azzal a helyi vagy nagyobb társadalommal, amelyben élnek. Így élesztő, éltető hatásuk alig van.
AZ ÉLET MŰKÖDÉSE
Az egyén a fejlődésének csúcsát a közösségben és a közösségért való igyekezetében éri el.
Az éltető kapcsolatok védőhálójának viszont az egyszerű életvitel, a minimális tárgyi környezet kedvez jobban. A kínálathoz képest valójában igen kevésre van szükség a fejlődő, harmonikus, jólléti és közösségi emberléthez.
A luxus a kapcsolatokban van, nem pedig a tárgyi gazdagságban és az anyagi bőségben.
A bizalmi kapcsolatoknál nagyobb biztonságos védettséget semmi nem tud adni az embernek.
Az ember a természet része, ezért alapvetően és aktívan kell a természettel – a tájjal, a növény- és állatvilággal – együtt élnie, egyre jobban megismerve azt.
Az ember mint szellemi lény nem élheti át saját rendkívüliségét, belső gazdagságát, ha nem kap időt és elvonulást annak kialakulására és megerősödésére.
És az ember spirituális lény is, és ezért minden lehetőséget meg kell adni neki, hogy megtalálhassa Istenét, aki nélkül mindig hiány lesz benne.
Istent az embernek saját Atyjaként kell megtalálnia ahhoz, hogy végül úgy legyen a világban otthon, ahol rájöhet, hogy az emberek a testvérei.