1920 júniusa a hazai evangélikusság számára különösen is emlékezetes. A trianoni szerződés aláírásának évfordulója szomorú esemény, hiszen a történelmi Magyarország elszakított területein jelentős számú evangélikusság élt, akiknek életlehetőségei jelentős mértékben szűkültek, sokszor ellehetetlenültek az utódállamokban. A békeszerződéssel, valamint ennek hatásával kapcsolatos értékelések és emlékek az utóbbi évtizedekben már nem számítottak tabutémának, így elfoglalták megérdemelt helyüket gondolkodásunkban. Kevesen tudják azonban, hogy az Országos Evangélikus Szövetség éppen a békeszerződés aláírása előtti napon, 1920. június 3-án alakult meg. Az alakuló közgyűlés ezért a szövetség céljainak és feladatainak rögzítésén kívül a békeszerződés másnap esedékes aláírása elleni kiállás fórumává is vált.
Magyarországon a dualizmus korától ‒ az európai példákhoz igazodóan – élénk egyesületi bontakozott ki. Az egyesületek alapítását mindössze bejelentéshez és belügyminiszteri jóváhagyáshoz kötötték, így tág teret adott a megerősödő polgári társadalmi tevékenységének. Bár az egyházak gyülekezeti közösségei alapvetően alkalmasak voltak a közéletiségre, számtalan vallási kötődésű egylet, kongregáció is létrejött ebben az időben. Felerősítették az egyesületalapítási kedvet az első világháborús események is, amikor a hadifoglyok, -özvegyek és –árvák támogatása, segélyezése kiemelkedő közösségi feladattá vált, ami szükségessé tette az egyházi közösségeket meghaladó támogatói kör bekapcsolását is. Így az evangélikus gyülekezetek vonzáskörében már a háborús évek során megalakult néhány evangélikus egyesület, melyek természetesen csak helyi hatást fejthettek ki. A Tanácsköztársaság az egyesületi jog törvényi szabályozásával minden korábbi alapítási és bejelentési kötöttséget megszüntetett, bár nyíltan egyházellenes politikája nem bátorította ebben a körben az egyesületi élet fellendítését. Így a vörösterror 1919. augusztusi bukását követően ‒ mellyel a korábbi liberális jogi szabályozás állt vissza ‒ merülhetett fel az egyesületi tevékenység újraindítása.
Mivel a háborús események utáni politikai törekvések a „keresztény Magyarország” jelszavának ‒ sokszor üres ‒ hangoztatásával fogtak hozzá a társadalmi élet újjászervezéséhez, ehhez értelemszerűen alkalmas keretként kínálkozott az egyes keresztény felekezetek tagjainak egyesületi keretek közötti megszervezése. A világháborút követő kilátástalan gazdasági helyzet is arra indította az embereket, hogy az azonos felekezeti kötődésű embertársaikkal keressék a kapcsolatokat, az együttműködési lehetőségeket. Így a megalakuló evangélikus egyesületek ‒ melynek megalakítását Raffay Sándor bányakerületi és Kapi Béla dunántúli püspök is erőteljesen szorgalmazták, s felszólították a gyülekezeti lelkészeket, hogy ezek szervezésében tevékenyen működjenek közre ‒ nemcsak a hagyományos belmissziói és segélyezési feladatokat tűztek maguk elé, hanem gazdaságszervezési célokat is követtek. Ezt követően merült fel a helyi evangélikus egyesületek országos szövetségbe való tömörítésének igénye.
A majd egy éves előkészítő munkát követően 2020. június 3-án került sor az Országos Evangélikus Szövetség alakuló ülésére. Az ülést Hermann Miksa műegyetemi tanár, nemzetgyűlési képviselő nyitotta meg. dr. Rásó Lajos ismertette a szövetség alapítását előkészítő bizottság elterjesztését, majd dr. Scholz Oszkár tett javaslatot az alapszabály elfogadására. Az országos szövetség célját így foglalta össze az alapítási jegyzőkönyv:
“A vallásos keresztényi magyar érzés fejlesztése s az országnak erkölcsi és gazdasági téren való újraépitését a többi keresztény felekezetekkel karöltve folytatott céltudatos munkássággal biztositani illetve művelni.”
A szövetség egyházi elnöke Raffay Sándor bányakerületi püspök, az ügyvezető igazgató dr. Scholz Oszkár lett.
Az alapító közgyűlés hangulatát azonban beárnyékolta a békeszerződés másnapi aláírásának ténye, így az egyesületi célok tárgyalása mellett a felszólalók jelentős terjedelemben adtak hangot ehhez kapcsolódó gondolataiknak is. A szövetség megalakulását követően számos hasznos kezdeményezés indult. A szövetség felvállalta a külföldi segélyszállítmányok elosztásának lebonyolítását. A Földművelési Minisztérium támogatásával több településen háziipari (kosárfonó) tanfolyamot indítottak, megszervezték vendéghallgatóként a teológusok egyetemi szintű gazdasági ismereteinek oktatását. Családi és cseléd otthon alapításának terve fogalmazódott meg, s előkészületet tettek a gyógynövény gyűjtés és feldolgozás beindítására. A szövetség önálló lap indítását is elhatározta, ami a Budapesti Evangélikusok Lapja engedélyének átvállalásával valósult meg, bár a papírhiány miatt a tényleges megjelenés 1921. évre húzódott át.
A két háború között a szövetség – mely a Dunántúli Luther Szövetség integrálását követően 1922 februárjától Országos Luther Szövetség néven folytatta munkáját − jelentős helyet töltött be az evangélikus közéletben, az országos központ mellett egyházkerületi szerveződései is létrejöttek, amelyek a helyi egyesületek munkájának támogatását, koordinálását végezték. Ezek megszüntetését majd Rajk László belügyminisztersége alatt végzik el, majd az egyházak közéleti szerepvállalásának visszaszorítását követően a helyi és az országos szervezetek is megszűntek. A jelenleg működő Magyarországi Luther Szövetség a korábban szintén működő Luther Társaság munkáját folytatja, amely alapvetően Luther Márton életművének gondozását tekinti feladatának, így céljai szerényebbek, mint amelyeket az Országos Luther Szövetség alapítói egy évszázada felvállaltak és majd három évtizedig hűségesen követtek.
Részletek a felszólalásokból:
Hermann Miksa:
„Mélyen tisztelt alakuló közgyűlés!
Mikor a mai idők járása mellett halljuk az Úr imájában, hogy a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, megrettenve nézünk össze és öntudatára ébredünk annak a mélységes bölcsességnek, amely ebben az egyszerű mondatban rejlik. Mikor ennek az imának a befejezésénél azt halljuk, hogy tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, öntudatára ébredünk annak, hogy egyesek és nemzetek tehetetlenül vergődnek és mint az ökörnyál az őszi förgetegben, ide-oda hánykolódnak, és csak egy szilárd pont van, az ,hogy: tied az ország, a hatalom és a dicsőség.
Egy szellemes amerikai a háború folyamán azt mondta, hogy bekövetkezett a Hegyi beszéd moratóriuma. Beh igaza volt; az az öldöklés, mely végig vonult, a legrettenetesebb ellentétben áll a Hegyi beszéd szellemével ‒ de mi öntudatára ébredtünk annak, hogy ennek a moratóriumnak véget kell vetni, nekünk össze kellene állnunk törhetetlen istenhitben és ennek a moratóriumnak a megszüntetését az evangélium fegyverével kell véghezvinni. ‒ Mi érezzük az egyén, s még a nemzet csekélységét is a nagy isteni hatalommal szemben, de ez a felfogás nem vezet el egyfelől az iszlám fatalizmus felé, másfelől pedig világnézetünk nem engedi meg, hogy csodákat várjunk, hanem tudjuk, hogy a mi saját öntudatunk ébredésében és céltudatos felhasználásában van a menekvés, ha kitűzött célunk felé, az evangéliumi gondolat felé haladunk. Ez a vezérlő eszménk és mikor azt mondjuk meggyőződéssel és többszáz éves hittel, hogy: Erős vár a mi Istenünk, akkor egyúttal azt is tudjuk, hogy ennek a várnak a védelmezői mi kell legyünk. Én azt hiszem, ez az eszme hozott bennünket össze ‒ mert mi tudjuk azt is, hogy ebből a várból fog kiindulni az a hadjárat, amely visszaszerzi nekünk a mi ronggyá tépett igazunkat is. Ennek az öntudatnak ébredése hozott bennünket össze ide. És mikor fájdalommal, sajgó szívvel azért, mert hiszen 1920. június 4-ének előző napján vagyunk, másfelől törhetetlen meggyőződéssel az isteni igazságban, szívből üdvözlöm a megjelenteket, alakuló közgyűlésünket ezennel megnyitom.”
Raffay Sándor:
“… nem szervezetet akarunk teremteni szervezet mellett, mert szervezettel életet teremteni nem lehet. ‒ Maga az élet élő szervezet öntudatos munkássága, s nekünk éppen ezt az öntudatos munkát kell a meglévő szervezetekbe beletenni, hogy megküzdjünk a ránk váró feladatokkal. A evangélikus szövetség: az evangélium realizálása. Eddig az evangéliumhoz való hűség, öröklött ragaszkodás, a múlt öröksége, szent hagyomány, az evangélium megismert igazságainak szövete tartott össze bennünket. Sajnos az evangélium világosságát az élet terén sokszor felcseréltük más hamis világossággal, amelyet emberi bölcsesség állított a lelkünk elé, imbolygó lidércfény volt, melynek nem volt igazi fénye, állandó világossága, célkitűző ereje. Mohósággal követtük a csinált fényt, mely ingoványra csalt, felemésztette nyugalmunkat, jövendőnk reménységét. Ekkor ötlött lelkünkbe az a gondolat, hogy nekünk evangélikusoknak nem az a hivatásunk, hogy öröklött szent hagyományokat konzerváljunk, hanem hogy az evangélium igazságait először a saját, azután a társadalom életében megvalósítsuk. Ez a gondolat volt az evangélikus szövetség keletkezésének az alapja.”
Dingha Béla:
„Az összetartozás ünnepét üljük, példát adunk arra, hogy a szerencsétlen ország mai szerencsétlen helyzetében mit kell tenni, Azt hiszem, hogy a protestáns szövetség azzal kezdheti el legméltóbb a maga munkáját, ha kinyilatkoztatja azt, ami minden magyar lélekben bent van, ha ez a most megalakult evangélikus szövetség élő tiltakozása lesz az ország területi integritása mellett.
Ötödfél esztendő rettenetes küzdelmei után romokban hever Magyarország, ez a hatalmas nagy épület, melyet ezer esztendő óta építettünk, melynek pilléreit 1000 esztendőn át ékesítettük, csarnokait, folyosóit nagyobbítottuk, tágítottuk, melynek emeleteire új meg új emeleteket vontunk, melynek tetejére más-más messzeségekbe néző tornyot emeltünk, melynek millió ablak, mint ezer meg ezer gyémántszem, egy új ezer év messzeségbe kéklő horizontja felé. Porba omlott Magyarország, ez a remekbe készült épület, melynek minden kövét, minden porszemét egy nép könnye, vére forrasztotta eggyé, és amelyről azt hittük, hogy végig nem sújthat a világra olyan vihar, mely ezt meg tudná ingatni.
Ha mindenki megnyugszik Magyarország feldarabolásában, mi protestánsok nem nyughatunk bele, hiszen ha Késmárk felől felénk suhan a szél, elhozza a nagy protestáns fejedelemnek, Thökölynek üzenetét, egy felhő Erdélyből elhozza a Bethlenek, Bocskaiak, Rákócziak lelkét, ha elnézünk Monok felé, közénk száll a magyar nép szentjének Kossuthnak lobogó lelke, és akkor mi protestánsok leborulunk a földre és imádkozni fogunk: Kossuth Lajos jöjjön el a te országod!”
Zsugyel János
(Az írás szerkesztett változata megjelent az Evangélikus Élet magazinban)