Egyéb

Fabiny Tamás kapta a Rát Mátyás-díjat

„A keresztyén újságírás az Úristen előtti felelősséget képviseli” – vallja Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök, a Protestáns Újságírók Szövetsége (Prúsz) Rát Mátyás-díjának 2017-es kitüntetettje. Az elismerést a szövetség hagyományos adventi vacsoráján adták át.

A PRÚSZ ebben az évben a budapesti Evangélikus Középiskolai Kollégiumban tartotta évzáróját, amely Bóna Zoltán református lelkész áhítatával kezdődött. A Theologiai Szemle főszerkesztője Mária és Erzsébet találkozásán (Lk 1,26-47) keresztül beszélt a karácsony csodájáról.

Az ünnepi vacsorán adták át a Rát Mátyás-díjat, melyre ebben az évben Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspököt jelölte a PRÚSZ elnöksége. „Az elismerést nem papi méltóságként kapja, hanem a toll és a képernyő fáradhatatlan médiamunkásaként” – tolmácsolta Petrőczi Éva költő-újságíró gondolatait Novotny Zoltán, a PRÚSZ elnöke.

Az ünnepségen a Protestáns Újságírók Szövetségének tagjai bemutatták az idén megjelent műveiket.

Az evangelikus.hu részletes tudósítását itt olvashatják.