Egyéb

Andrew Brunson kálváriája – filmvetítés és találkozás a MEÖT székházban

ISTEN  FOGLYA – BUDAPESTEN

Andrew Brunson, a két évre Törökországban bebörtönzött amerikai  lelkész szabadon bocsátásért  az amerikai földrészen kívül  számos Európai  országban így hazánkban is sok ezren imádkoztak az elmúlt évben.  A misszionárius  felesége, Norine által – akinek dédnagyapja Csopják Attila, a magyar baptisták legismertebb hazai vezetője volt – kötődik Magyarországhoz. 2018  októberében  hosszas tárgyalások után Andrew Brunsont szabadon bocsátották.

Az eseményekről félórás dokumentumfilm készült – A megbocsátás ereje – címmel.

Az alkotást nyilvános vetítésen 2019 november 26-án kedden 18 órakor tekinthetik meg az érdeklődők a  MEÖT Székházban  ( Budapest, Magyar Tudósok körútja 3.),  ahol személyesen találkozhatnak  Andrew Brunson-nal  és feleségével.

A rendezvényen több  neves művész – Pitti Katalin  Liszt Ferenc díjas  érdemes művész, Oszvald Júlia énekes, Oláh Gábor karnagy (Magyar Rádió Énekkara)- működik közre.

A misszionárius kálváriájáról  az  „Isten foglya” című, napokban megjelent könyve számol be.

 

 

Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

 

 

 

 

 

Nagy Katalin   elnök,   Protestáns Újságírók Szövetsége

Fischl Vilmos főtitkár,  Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

Nagy Imre, a dokumentumfilm szerkesztő-rendezője