Egyéb

Elhunyt Tóth-Máthé Miklós Rát Mátyás-díjas író

 

 

 

 

 

 

Életének 84. évében, vasárnap Debrecenben elhunyt Tóth-Máthé Miklós Rát Mátyás- és József Attila-díjas író, színművész – közölte a család kedden az MTI-vel.

Tóth-Máthé Miklós 1936. július 7-én született Tiszalúcon. Az elemi iskola négy osztályának elvégzése után a Sárospataki Református Gimnáziumban 1946-ban kezdte meg középiskolai tanulmányait az angol internátus növendékeként.

Erről az időszakról évtizedekkel később megírta Pecúrok című regényét, amely kötelező, vagy ajánlott olvasmány a református általános iskolákban. A Sárospatak után a debreceni református gimnáziumban tanult tovább, középiskolai tanulmányait a miskolci Kilián gimnázium esti tagozatán fejezte be. Közben a Betonútépítő Vállalatnál figuránsként dolgozott, mellette pedig miskolci Déryné Színház színészképző stúdiójába is járt.

Részt vett az 1956-os forradalom eseményeiben. Saját versét olvasta fel a miskolci Petőfi-szobornál. 1957-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakára, ahol 1961-ben diplomázott. Kilenc évig vidéki és fővárosi színházakban játszott, feltűnt filmekben is.

Édesanyja vezetéknevét is felvéve Tóth-Máthé Miklósként kezdte meg írói munkásságát. Novelláit országszerte közölték a korabeli lapok. Első kötete, A csokornyakkendős 1980-ban jelent meg, amit több mint 30 könyv követett.

Munkásságát a humoros, szatirikus novellák, a történelmi regények és a drámák egyaránt jellemezték.

Előadóművészként Ady Endre és Csokonai Vitéz Mihály költeményeiből összeállított verslemezeket is megjelentetett. A reformáció nagyjainak, a többi között Méliusz Juhász Péternek, Károli Gáspárnak, Szenci Molnár Albertnek az alakját több művében is megörökítette. Utolsó megjelent regénye, a Számadással Istennek tartozom, Kálvin Jánosról szól.

Színpadi művei, regényei közül többről televíziós felvétel, tévéfilm készült. Tóth-Máthé Miklóst 1999-ben szülőfaluja, Tiszalúc díszpolgárává választották. A többi között megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, a József Attila-díjat és a Protestáns Újságírók Szövetsége Rát Mátyás-díját is.

A család közleménye szerint életének utolsó pillanatáig dolgozott, Az Ady-arcú színész címmel írta énregényét. Művében életének azokat a történeteit gyűjtötte össze, amelyek a költővel való hasonlatosságához kapcsolódtak. Tóth-Máthé Miklóst Tiszalúcon helyezik örök nyugalomra.