Prelúdium a Reformáció hónapja elé

Reformáció hónapja, október felé közeledve nem csak a levelek érnek meg gyönyörű vörös, sárga színekké, hanem elébünk hullámzik az emlékezet végtelen óceánján sok-sok izgalmas, rejtélyes vagy nagyon is éles, fájdalom-kontúros kép. Úgy áradnak ezek felénk, és a jövendő irányába, hogy nem lehet, s nem is szabad  szó nélkül elmenni mellettük. Ebből a bő áradásból villantunk fel egy-egy kevésbé ismert jelenetet, képet, arcot, írást, gondolatot Olvasóinknak. Mivel a hitújítás, a reformáció, a reformálás nem egy pillanatra szól, hanem történelmi folyamatosság, állandó lelki-szellemi, bibliai igény, és ennek megvalósulása, ezért mi sem október 31-én kezdünk ünnepelni, számba venni kincseinket, hanem nagyon időben és folyamatosan egy-egy rövid történettel …

Sok hugenotta protestáns kiválóság, nyomdászok, írók, filozófusok, építészek, teológusok, a hitújítás francia bajvívói gyakran talált menedéket és szíves befogadást, sőt hittestvéri védelmet Montargis-ban, Renée de France hercegnőnél, Ferrára uralkodójánál. A hercegnő  I. Ferenc francia király nőtestvére volt. Kálvinnal, a református reformáció genfi elindítójával szorgalmasan levelezett. 21 levélváltásuk maradt fenn. Kálvin éppen a kor legismertebb hugenotta építésze, a du Cerceau család Montargisba érkezése előtti évben több levélben fejezte ki nagyrabecsülését a hercegnő iránt, aki ebben a városban valóságos hugenotta menekülttelepet hozott létre a hitsorsosok oltalmazására. A különleges menekülthotelt, és a templomépületet a hercegnő és Kálvin is kedvesen így emlegette levelezésükben:

HOTEL-DIEU – Isten szállás. A hercegnőt ebben az 1563. májusábanírt levelében Kálvin így méltatja: “Ön a szegény, hitük miatt üldözött hívőknek anyjává vált, amikor azt sem tudták szegények, hova meneküljenek…ezért is nevezték el az Ön kastélyát Isten hoteljének. El sem tudok képzelni ennél szebb és találóbb kifejezést annak a szívélyességnek a dicséretére és hálás emlegetésére, amellyel Ön Isten gyermekei felé fordult, akik oltalmat és befogadást találtak Önnél. Sokszor gondolok arra, Madame, hogy Isten milyen kegyelmes Ön iránt, hogy sok tartozását megengedi ily módon is törleszteni. Ezért a legmegfelelőbb mód, hogy némiképpen törlessze Isten iránti adósságát, még ha az vissza is törleszthetetlen, hogy hajlékát, kastélyát a jövőben tisztán és egészen az Úrnak szenteli – mások javára”.

A Kálvin halálát hozó különleges esztendőre, 1564-re fordulóban, szilveszterkor, s nem karácsonykor, a genfi reformátor szokása szerint, a hercegnőnek újévi ajándékot küldött. Az aranyból vert érem, amit reformátorunk 1564. január 8.-án keltezett levele kíséretében juttatott el a nemes lelkű, a katolikus protestáns-üldözés közben hittestvéreit védelmező Renée de France-nak, maga volt az élő figyelmeztetés. Az aranyérmet ugyanis a hercegnő édesapja, XII. Lajos király verette abból az alkalomból, hogy II. Gyula pápával komoly hitvitában állott. Az érme köriratán ez olvasható: ELTÖRLÖM BABILON NEVÉT.  Kálvin halála évében utolsó lediktált leveleinek egyike volt az, amit a hercegnőnek küldött, 1564. április 4.-i keltezéssel. Május 27-én bekövetkezett halála előtt jó egy hónappal. Ez volt az utolsó kálvini levél Montargisba. Ebben a testileg megfáradt reformátor fizikai bajairól panaszkodik, „gyengeségekről, fájdalmakról, amiket különböző betegségeim okoznak, légszomj, hólyagkő, végbéldaganat, ami még mozgásomban is akadályoz”. Ilyeneket csak azoknak írunk, akikkel meghitt, bensőséges kapcsolatban állunk. Ilyen nemes barátság volt Renée de France hercegnő és Kálvin között, ami még az ilyen igen személyes panaszokat is megengedte tudtul adni. Szokásos udvariassággal, a hit és az áldáskívánás emelkedett formájával zárja Kálvin utolsó levelét a hercegnőhöz: „Madame, jóságába ajánlva magamat, arra kérem a mennyei Atyát, oltalmazza Önt, vezesse továbbra is Szent Lelkével, és tartsa meg Önt boldog állapotában”.

Kálvinnal együtt a kor leghíresebb francia hugenotta építésze, Jacques Androuet de Cerceau,szintén nagy tisztelője volt a hercegnőnek, „hitünk nemes lelkű oltalmazójának”. Ennek jelét is adta a főépítész. 1566-ban megjelentette Livre des Grotesques, Groteszkek Könyve c. művét, amit a hercegnőnek ajánlott. Ebben világosan leírta azokat a nyugtalanító jelenségeket, megmozdulásokat, melyek a francia királyságban történtek a vallásháborúk, pontosabban akatolikus-protestáns felekezeti küzdelmek során, és amelyek a hatalmi és felekezeti küzdelem következtében sok személyes fájdalommal, életáldozattal és anyagi kárral jártak.

Reformáció hónapjának szellemi előjátékaként, protestáns prelúdiumként íme mily’ jó felidézni azoknak az istenáldotta kiválóságoknak a talán kevésbé ismert dolgait, akiken keresztül máig és a jövendőig felfénylett az evangéliumi hit világossága. De az a termékeny alkotó szellem, cselekvő szeretet is, amit a reformáció honosított meg Európa földjén Genftől Kolozsvárig, Londontól Varsóig. Van, mit felelevenítenünk – SDG. Egyedül Istené a dicsőség értük is…

Dr. Békefy Lajos

 

 

 

Szólj hozzá!

Kénytelen vagy bejelentkezni ahhoz, hogy hozzászólhass.