Laudáció Faggyas Sándor Mikszáth Kálmán-díja alkalmából

Fricz Tamás politológus laudációja

Faggyas Sándor 2021. évi Mikszáth Kálmán-díjas újságíróról

Elhangzott a 2021. május 20-án a 2021. évi Mikszáth Kálmán Díj átadásakor

 

Faggyas Sándorral, nekem egyszerűen csak a Sanyival régi barátok, és hadd mondjam így, harcostársak vagyunk, így a laudáció egyszerre könnyű és egyben nagyon nehéz is. Könnyű, mert sok mindent tudok a Sándor pályafutásáról és műveiről, de nehéz is, mert ebből a tudásból kell kiemelnem sűrítve a leginkább ide illő jellemzőket.

  1. De még mielőtt bármit is szólnék Sándor kiemelkedő erényeiről, melyek méltóvá tették arra, hogy a Mikszáth Kálmán díj kitüntetettje legyen, rögtön egy személyes megjegyzéssel kezdeném. Azzal mégpedig, hogy jómagam már nagyon hosszú ideje vártam azt, hogy Sándor kitüntetést kapjon, és ahogy teltek az évek, egyre bosszúsabb is voltam amiatt, hogy ez nem következett be, amit nem is értettem igazán. Már csak azért sem, mert mind publicisztikai, mind esszéírói, mind kistanulmány-írói munkássága már évtizede óta stabilan kimagasló színvonalon mozog, művei példát mutatnak a konzervatív újságírás számára. Másképp fogalmazva, ha valaki meg akarja érteni, hogy hogyan is lehet és kell ma Magyarországon nemzeti szellemű és konzervatív értékrendű, sőt attitűdű újságírást folytatni, akkor olvasson minél több Faggyas Sándort, és meg fogja érteni, mit jelent ez.

Amikor azt mondtam az imént, hogy régi harcostársak vagyunk a Sanyival, akkor sajnos nem túloztam: ismeretségünk még bizony a Kádár-korszakban, a nyolcvanas évek első felének, ha már nem is olyan szűk, de azért még nagyon is fojtogató légkörében kezdődött. Ezzel már el is árultam, hogy nem vagyunk éppen tapasztalatlan kezdők, ahogy mondani szokták, láttunk már karón varjút, s láttuk bizony együtt a Népszava című lapnál dolgozva kollégákként, hogy mit jelent a diktatúra, amikor állítólag puha. Nos, ez annyit jelentett akkor, hogy vért kellett izzadni egy-egy jó szívvel vállalható cikk megjelentetéséért, bár minden újságnál már akadtak akkor is szerkesztők, vezetők, akik szintén szenvedtek a fojtogató légkörtől, ezért néha átcsúszott néhány kritikus írás is, ám a rendszer akkor még mereven zárt össze. Mindketten lámpással kerestük ezekben az években, hogy hol lehet feszegetni a rendszer határait, s a Sándor ezt a mozgásteret a történelmi tárgyú cikkeivel találta meg. Ekkoriban kezdte el írni az általában mindig egy egész újságoldalt kitevő kisesszéit vagy minitanulmányait, amelyek a magyar történelem jeles, kevésbé jeles vagy tragikus időszakairól szóltak István királytól kezdve Mátyáson és a reformkoron át egészen a két világháború közötti korszakig.

Sándor az ELTE Bölcsészkar magyar-történelem nappali tagozatán végzett, de nem csak elvégezte ezt a magas presztízsű szakot, hanem a magyar történelem igazi értője és közvetítője lett. Ha van jó értelemben vett tudományos ismeretterjesztés a magyar történelemről, akkor azt valahol a Sanyi írásainál kell keresni. Biztos, pontos tárgyi tudás, az összefüggések világos és logikus bemutatása, tömör, de sohasem leegyszerűsítő kifejtések, magyarázatok. Bátran mondhatjuk, hogy a kitüntetett volt az, aki ezekkel a történelmi minitanulmányokkal egyfajta műfajt teremtett a magyar újságírásban, amit mind a mai napig, tehát idestova negyven éve űz változatlanul magas színvonalon, és csak arra bíztathatom Sándort, hogy ne hagyja abba, folytassa tovább, amíg az ereje engedi, és reméljük, hogy még nagyon sokáig engedi, hiszen egy fiatalemberről beszélünk.

Örvendetes egyébként látni, hogy azt a műfajt, amit valaha a Népszavában elkezdett, majd a Magyar Hírlapban és a Magyar Nemzetben folytatott és folytat Sándor, ma már fiatal történészek is űzik, például a RETÖRKI és a Veritas munkatársai, kutatói és mások is, egyre magasabb színvonalon, egyre érthetőbb nyelvezeten. Ám azt hiszem, mi, konzervatív emberek is sokszor éppen abban vagyunk gyengék és igazságtalanok, amiben nekünk kellene erősnek lennünk a balliberális oldal cancel culture-jával szemben, mégpedig az alapító atyáink, a hagyomány- és műfajteremtőink, a jó értelemben vett nagy öregjeink megbecsülésében, elismerésében – azaz az értékteremtés egymásra épülésében. Ezen változtatnunk kell, fel kell mutatnunk az elmúlt évtizedek valós konzervatív és keresztény értékeit, alkotásait és alkotóit a fiatalok számára, akik, úgy látom, még ha konzervatívok is, akkor is hajlamosak arra, hogy könnyedén túllépjenek értékes embereken, műveken és alkotásokon.

Nos, alapítványunk a Mikszáth Kálmán díjjal éppen ezen a rossz szokásunkon, felületességünkön kíván változtatni, ráirányítva olyan kimagasló teljesítményekre és alkotóikra a figyelmet, mint Faggyas Sándor publicisztikai, történészi teljesítménye.

Ha még valamit feltétlenül ki kell emelnem Sándor immáron több, mint negyven éves munkásságából, akkor a tudás és a pontosság mellett az nem más, mint a tisztesség és a mértéktartás, vagyis más szavakkal a jó erkölcs. A kitüntetett a történelmi tárgyú munkái mellett több évtizede politikai publicisztikát is ír, s ezek világos értékrendet képviselő írások, a szerző nemzeti és keresztény identitása ad talapzatot ilyen tárgyú cikkeinek, ám mindig elkerülte és elkerüli a politikai publicisztika legnagyobb veszélyét, az indulatok túlzott elhatalmasodását az íráson belül, ami már a tárgyilagosság rovására megy. (Azt hiszem, néha én is tanulhatok ebből a szempontból Sándortól…) Ez nem azt jelenti, hogy Sándor nem határozott és nem egyértelmű a következtetéseiben, azt viszont igen, hogy még a politikai ellentábor néha valóban nehezen elfogadható mentalitásának is megpróbálja megérteni a gyökereit és az összefüggéseit. Ezért mondom: a konzervatív újságírás fontos része az a fajta mértéktartás és tisztesség, ami nem a mondandó erejét veszi el, hanem erkölcsi tartást mutat fel – és ebben is példát mutat nekünk a kitüntetett.

Végezetül azt is hozzátenném, hogy Sándor nem csupán írói-történészi-újságíró munkája miatt kapja kitüntetését, de a háttérben végzett, szintén több évtizedes, hálátlan olvasószerkesztői-napi szerkesztői ténykedése miatt is. Ez is felelősségteljes műfaj, mert a napi szerkesztőn múlik, hogy végül mi kerül a lapba másnap. Sándor ezt sem akármilyen pontossággal végezte és végzi a mai napig.

Nem kívánhatok mást: Sándor, illetve Sanyi, még sokáig olvashassuk színvonalas írásaidat! Szívből és a régi barátsággal gratulálok Neked!

 

Budapest, 2021. május 20.

 

 

 

Szólj hozzá!

Kénytelen vagy bejelentkezni ahhoz, hogy hozzászólhass.