Egyéb

Kommüniké a 2019. október 27-iki elnökségi ülésről

Ülésezett a PRÚSZ Elnöksége

Az idei Médiaműhelyt követően elnökségi ülésre került sor Révkomáromban 2019. október 27-én.

Az elnökség, különös tekintettel a megelőző fórumon elhangzottakra, megerősíti egy nagyobb szabású konferencia megrendezése melletti elkötelezettségét és az alábbi döntéseket hozza:

  • A konferenciára lehetőleg 2020 májusában kerüljön sor, pl. 2020. május 15–17-én.
  • A konferencia helyszíne Erdély vagy Partium legyen, lehetőleg egy felsőfokú tanintézethez kötötten.
  • Kerüljön kiírásra egy pályázat Trianon és a kommunikáció összefüggésének a témakörében.
  • Egyedi és NEA pályázattal is próbáljuk a konferencia költségeit fedezni.
  • Hozzunk létre egy „feladatcsoportot”, elsősorban a konferencia tematika kidolgozására és a megfelelő előadók meghatározására.

Az elnökség megerősíti, hogy az idei adventi vacsorára a MEÖT Székházban kerül sor december 10-én, kedden. Tekintettel a 15 éves évfordulóra.

– a tiszteletbeli elnökünket ünnepi visszaemlékezésre kérjük;

      – dr. Fabiny püspök urat előadásra: Van-e protestáns újságírás, vagy csak protestáns újságírók vannak? – címmel;

      – Lázár Csabát egy 30 perces Ady-műsorra;

      – dr. Kádár Zsoltot pedig nyitó áhítatra.

      –  A Rát Mátyás kitüntetettjeinket meghívjuk, és 5–5 perces megszólalást kérünk tőlük.     

      – Ezen túlmenően szerencsés lenne háttérként kivetíteni néhány fotót az elmúlt 15 évből.

      –  A vacsorát a Rózsa téri kollégiumból rendeljük meg.

      – A vacsora-hozzájárulás 2500 forint, nem-tagoknak 4000 forint.

Az elnökség a PRÚSZ tagjai és minden érdeklődő figyelmébe ajánlja Andrew Brunson, két évre Törökországban bebörtönzött amerikai  lelkész szabadon bocsátását. A misszionárius,  felesége Norine által kötődik Magyarországhoz Az eseményekről félórás dokumentumfilm készült – A megbocsátás ereje – címmel.

Az alkotást nyilvános vetítésen 2019 november 26-án kedden 18 órakor tekinthetik meg az érdeklődők a  MEÖT Székházban: Budapest, Magyar Tudósok körútja 3., ahol személyesen találkozhatnak  ANDREW BRUNSONNAL  és feleségével.

Dr. Bóna Zoltán

PRÚSZ titkár