Egyéb

Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét

Vasárnap, január 18-án kezdődik az ökumenikus imahét, amelynek országos megnyitó istentiszteletét a budapesti Szent István-bazilikában tartják – közölte a szervező Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) az MTI-vel.

 

OikumeneAz imahét napjain a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztyének egységéért. A budapesti szertartást Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke vezeti. Az istentisztelet liturgiájában részt vesznek az ökumenikus tanács tagegyházainak vezetői.

Az ökumenikus imahét idei bibliai mottója János evangéliumából származik: „Jézus így szólt a samáriai asszonyhoz a kútnál: »Adj innom!«” Az ez évi imahét anyagát a brazil ökumenikus csoport készítette, a végső szöveget pedig az Egyházak Világtanácsa Hit és Egyházszervezet Bizottsága és a Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács által létrehozott nemzetközi bizottság tagjai alkották meg.

Az előkészítő brazil csoport azt kérte, az idén a liturgiában részt vevő egyházak, gyülekezetek készítsenek a templomukban mécsesekkel, virágokkal kirakott ösvényt. Az út központjában legyen több vizeskancsó a gyülekezet sokszínűségét szimbolizálva, s az ezekből egy nagy tálba öntött víz pedig a felekezetek már meglévő egységét jelképezze.

Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, az eseményen először még csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és akkor még csak az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg. Az ökumenikus imahétre 1968 óta készítenek imafüzeteket. Ezeket elküldik a világ minden tájára, hogy a helyi nyelvekre lefordítsák őket.

Az esemény mintegy két évtizedes hagyományra tekint vissza Magyarországon. A MEÖT 1943-ban alakult, jelenleg tizenegy tagegyháza van, a tanáccsal további huszonkét egyház és egyházakhoz kötődő szervezet működik együtt. Tagja a református, az evangélikus, a baptista, a pünkösdi, a metodista és az anglikán felekezet, valamint az ortodox egyházak. A katolikus és az unitárius egyház együttműködőként vesz részt a MEÖT munkájában.

(MTI)

Az imahét megnyitó istentiszteletének liturgiáját itt érhetik el.

Az imahét tájékoztatófüzetét itt tölthetik le..