Meghívók sajtótájékoztatókra

mikrofonokAz evangélikus egyház a napokban két sajtótájékoztatóra is várja a média képviselőit. A július 16. és 20. között sorra kerülő Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági Találkozóról július 9-én 14 órakor, a Nairobi Girls Choral lánykórus magyarországi koncertsorozatáról július 10-én 11 órakor adnak tájékoztatást a szervezők.

Tizedik alkalommal szervezik meg július 16. és 20. között az evangélikus egyház ifjúsági fesztiválját, a Szélrózsát. Az eseményre, amelyre Soltvadkerten kerül sor és amelynek programja a „Szárnyalj!” mottó köré épül, háromezer fiatalt várnak. A rendezvény sajtótájékoztatóját – amelynek vendége lesz többek között Németh Miklós, Balog Zoltán, Prőhle Gergely, Pál Ferenc, Pléh Csaba, valamint a Magashegyi Underground, az Ocho Macho és a Kowalsky meg a Vega zenekar – július 9-én 14 órakor tartják Budapesten, a Városháza tér melletti Staropramen söröző teraszán (1052 Budapest Bárczy I. u. 10.). A részletes program elérhető a www.szelrozsatalalkozo.hu honlapon.

Hazánkban koncertezik július 8. és 25. között a Nairobi Girls Choral lánykórus hat tagja. A produkciót meghívó Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) elnöke, Brebovszkyné Pintér Márta és Afrika-referense, Bálintné Kis Beáta erről július 10-én 11 órakor tart tájékoztatást a sajtó munkatársainak a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája első emeletén (1085 Budapest, Üllői út 24.). Az Evangélikus Külmissziói Egyesület nyolc éve végez karitatív munkát Kenya fővárosában, Nairobi nyomornegyedeiben. Az onnan érkező lánykórus jövetelének nem titkolt célja, hogy énekükkel hívják fel a figyelmet Afrika gondjaira..

A hozzászólás lehetősége lezárva.