Egyéb

Novotny Zoltán Táncsics-díjat kapott

Novotny Zoltán, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke több évtizedes kiemelkedő újságírói tevékenységének elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült, amit nemzeti ünnepünk alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adott át neki.

A kiemelkedő újságírói életművet elismerő kitüntetést átvevő, az idén 73 éves Novotny Zoltán első és máig egyetlen munkahelye a Magyar Rádió, ahol 1963-ban bemondóként kezdte, 1966-tól – napjainkig – sportriporter, szerkesztő, 1996–2002 között a Petőfi Rádió adófőszerkesztője volt. Tizenkét nyári olimpia, négy labdarúgó-világbajnokság, megszámlálhatatlan nemzetközi sportesemény közvetítése fűződik a nevéhez. Kollégái szerint hatalmas tapasztalata miatt úgyszólván minden sportág közvetítését rá lehet bízni. Tizenhét éven át volt a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke. 2004 óta a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke. Három évvel ezelőtt, szintén nemzeti ünnepünk alkalmából megkapta a MÚOSZ életműdíját, az Aranytollat.
.