Egyéb

Takács Ferenc rádióműsora

Takács Ferenc üzenetét adjuk közre:

Kedves Testvérek!

Szeretném felhívni figyelmeteket, hogy lett egy rádióműsorom, amely az interneten is fogható. Ez egy lelki műsor, más mint a Budapest televíziós Nem vagy egyedül, de ugyanezzel a címmel megy minden hétfő este 20 és 22 óra között.

Neten a www.radio6.hu oldalon lehet fogni az online fülre kattintva, ekkor vagy megszólal kis várakozás után, vagy letölt a felhasználó gépére egy live.m3u nevű fájlt, amelyet meg kell nyitni és akkor szólal majd meg az adás. Persze normál rádión is fogható az FM sávban 101,3 MHz-en, Százhalombatta kb. 30-50 km-es körzetében a domborzati viszonyok függvényében. Mivel ez egy kereskedelmi rádió, ezért 5-7 perces szövegblokkok között mindig zenélni „kell”. A zenéket egy hívő testvér válogatja – jellemzően modern stílusú, Istent magasztaló, Hozzá fohászkodó művek.

Azért Rádió 6 az adó neve, mert a 6-os út mellett van, Százhalombattán. Élő műsorként be is lehet telefonálni az adásba. Kérlek hirdesd és hallgasd ha teheted, igyekszem igen építő, vigasztaló, bátorító, evangéliumot hirdető műsort csinálni. Mindig vannak vendégeim is akik bizonyságot tesznek, hogyan ismerték meg Jézus Krisztust, és lettek megváltottjai. Eddig Lakatos Gabriella és Könyves Pál református lelkészek voltak személyes vendégeim, de Takaró Károly, Cseri Kálmán, Horváth Géza és dr. Pálhegyi Ferenc is megszólalt, tanított a rádión keresztül műsoromban. Persze én is magyarázom a Szentírást, igyekezve, hogy az a hallgató réteg, amely ezt a rádiót szokta hallgatni – sok zenével – meghallhassa az evangéliumot is, és megmeneküljön az eljövendő harag elől.

Szeretettel, Takács Feri testvéred az Úrban.