Egyéb

Pulitzer Szülővárosának Díja 2010

Pályázat

A pályázat beküldési határideje: 2010. július 31.

Szinte mindenki hallott már Joseph Pulitzerről, akit szerte a világon a modern újságírás megalapítójaként tartanak számon. Laptulajdonosként ő támogatta például a ma New York jelképének számító Szabadság-szobor felállítását. A róla elnevezett díj máig az újságírói szakma legmagasabb elismerése. Bizonyára sokan hallhattak Makóról is, erről a Maros-parti kisvárosról, ahol Európa talán legjobb minőségű hagymája terem.

Azt azonban kevesen tudják, hogy Joseph Pulitzer – akkor még Pulitzer József néven – 163 évvel ezelőtt, 1847. április 10-én Makón született. Noha a város közössége máig büszke egykor elszármazott nagy fiára, talán a kelleténél kevesebb figyelem esik Pulitzer magyar, s makói gyökereire. Ezen szeretne változtatni Makó Város Önkormányzata, amely a Pulitzer Szülővárosának Díja újságírói pályázat meghirdetésével kíván tisztelegni a világhírű újságíró emléke előtt.

A pályázat célja

A Magyar Újságírók Szövetsége és Makó város Önkormányzata mint kiíróknak a célja, hogy méltó emléket állítson a makói születésű sajtómágnásnak, Pulitzer Józsefnek, valamint, hogy segítse és támogassa a fiatal, pályakezdő tollforgatókat, felhívja a figyelmet az újságírás mint közéleti tevékenység fontosságára, az (online) nyilvánosság erejére.

A pályázaton bármelyik iskolatípus tanulói pályázhatnak, az alsó korhatár 14, a felső 25 év. A pályadíj az OKM által felajánlott bruttó 500 000 forint kategóriánként, valamint Makó város díja, egy-egy zsűrizett, sorszámozott Pulitzer szobor, amely Kiss Jenő szobrászművész alkotása. Beküldési határidő: 2010. július 31.

A következő kategóriákban lehet indulni:

1. Pulitzer Szülővárosának Díja – középiskolások kategóriája

A díjra 14-18 év közötti diákújságírók pályázhatnak bármilyen időszaki kiadványban (iskolai, kerületi, települési, megyei, országos vagy online újság) már megjelent publicisztikai (a sajtóműfajok közé besorolható) írással. Az interjú és a riport műfaját, valamint a valódi tényeken alapuló írásokat előnyben részesítjük a fiktív írásokkal szemben. Egy cikk terjedelme nem haladhatja meg az 5000 karaktert (szóközökkel együtt). Egy pályázó összesen három pályaművel nevezhet akképpen, hogy két, már megjelent írás nevezése esetén beküldhet egy nyomtatásban (vagy online) még meg nem jelent, kimondottan e pályázatra szánt munkát.

2. Pulitzer Szülővárosának Díja – főiskolások, egyetemisták kategóriája

A címre 18. életévüket betöltött, de 25 évnél fiatalabb újságírók pályázhatnak bármilyen, már előzőleg időszaki (akár online is) kiadványban megjelent publicisztikai írással. A valódi tényeken alapuló írások közül a riportot, valamint a véleményműfajokba tartozó írásokat előnyben részesítjük. A cikkek terjedelme nem haladhatja meg az 5000 karaktert (szóközökkel együtt). Egy pályázó összesen három pályaművel nevezhet akképpen, hogy két, már megjelent írás nevezése esetén beküldhet egy nyomtatásban (vagy online) még meg nem jelent, kimondottan e pályázatra szánt munkát..